A reguláris rendbe szervezett felkelők vezetői, Maderspach Viktor százados és Székely Elemér, a főiskolai tisztiszázad parancsnoka felderítő körútra indult. Az előkészületeket a legnagyobb titokban tartják. Székely főhadnagy engem [M. Krug Lajos-t] is csak annyiban von be a dolgokba, mint aki a terepet legjobban ismerem, hogy Ágfalva, Lépesfalva, Brennberg környékéről katonai térképeket szerezzek és az újabb erdei ösvényeket tüntessem fel rajta.

1921. szeptember 7.

Napiparancsban érkezik, hogy kimaradási engedély egyenlőre nincs. Esti nyolc órakor kaszárnyánk folyosója elsötétül. Csak a szobákból szűrődik ki némi villanyfény. Rövid parancs-szavak, rajbeosztás. Sürgés-forgás mindenfelé. Az első és második raj, az ún. rohamcsapat szinte kizárólag főiskolásokból áll. A kaszárnyából fegyveres járőr megy ki, hogy az entente­kémektől, vagy osztrák kopóktól, megtisztítsa a terepet. Nem is jön vissza üres kézzel! Egyenként, vagy kettesével, a kaszárnya különböző kapuin kiszállingózunk mi is. Civilruhában, kis fűzfavesszővel a kezünkben. A gyülekezőhely az utolsó csendőrőrs mögött, az A-zóna határvonala.

A kaszárnya főkapuját csendőrszázad hagyja el és menetel ugyanabban az irányban, amerre mi is .haladunk. Az utolsó őrsnél a század megáll, s míg rövid hátra arc vezényszó hangzik, mi puskáinkat már át is vettük tőlük! Néhány perc múlva, míg mi felkelők, mind a százan, hallgatagon gubbasztunk az útszéli árokban; addig a csendőrszázad most már fegyver nélkül, de dübörgő léptekkel menetel vissza a laktanyába. A felkelőrajok libasorban, egymást követve megindulnak. Egyik szőlő szélén a rajparancsnok halk Állj!, majd ,Tölts! vezényszava hangzik.

Hosszú, lassú menetelés következik ezután. Elérkezünk az erdő széléig. Itt már felderítő járőr megy előre. Az erdei ösvényen halk, szinte tapogatódzó haladás, láncszemszerűleg kapcsolódva egyik fiú keze a másikéba. Többszöri pihenés. Alig hallható parancsszavak, amiket a láncsor egy-egy tagja suttogva ad tovább. Gyufát gyújtani, dohányozni természetesen a legszigorúbban tilos! Katonás menetelés, fegyver használata, szintén nincs megengedve. Az elővéd hirtelen megtorpan. Sötét árnyak közelednek mécsekkel. Brennbergi bányászok jönnek a váltásról. Szép csendesen lefogjuk őket. Így tudjuk meg, hogy elég derekasan meneteltünk, hiszen már a brennbergi erdők vidékére értünk. Ilyenformán hátba kaptuk Ágfalvát!

Tiszti századunkhoz csatlakozott egy tizenöt tagból álló idegen csapat is. Csupa régi vágású, császárhű osztrák katonatiszt. Ezt a rajt hátra hagyjuk, hogy felfogja a brennbergi bányák felől jövő támadást. Nem sokáig menetelünk ezután. Az egész tartalék lepihen. Árkokban, szőlők szélén helyezkedünk el. Ekkor vesszük észre, hogy csak. vékony civil ruha van rajtunk! Felöltő, köpeny nélkül pedig a, nyárutói éjszakák nagyon hűvösek itt e subalpin jellegű vidéken. A föld kihűl, és csak úgy didereg az ember a hajnali köd leszálltakor. Összébb húzódunk, egymásnak dűlve melegszünk. Előkerülnek a rumos kulacsok, de még így is összeverődik a fogunk.

… Sötéten, csendesen pihen a domb lába alatt a falu. Néha-néha egy-egy kutya ugatása töri meg a méla, éjszakai csendet. Lassan baktat az idő. Sehogy sem pirkad. Különös hatást vált isi az ilyen ütközet előtti éjszaka! Valami ideges, szorongó nyugtalanság érződik ki a nagy; misztikus sötétségből. A legvígabb kedélyű ember is elnémul, magába száll... Gallyak reccsenése hallatszik! Dr. Dobrovits járőre tér vissza és halkan jelent valamit. A rajparancsnokok összebújnak a térkép körül. A lombsátor alól egy-két percig halvány fény szűrődik. Azután ismét komor sötétség.

1921: szeptember 8.

A faluban ötöt üt a templom órája. Rövid parancsszavak, Gehhardt, Maderspach és Székely parancsnokok utasításokat adnak. Az első és második raj Obendorf és Egry főhadnagyok vezetésével elindul a falu irányába. A rajparancsnokok kezet fognak és búcsút intenek: Varga főhadnagyot, a felkelők Falstaffját embereivel együtt előre küldjük, mert a leghosszabb utat kell megtenniük. A nagymarton vasútvonal töltései mellett, a távíróhuzalokat kell elvágniok, s csak azután csatlakozhatnak a mi felfejlődött rajvonalunkhoz. Ők adják le az első puskalövést is, ha nem az. osztrákok kezdenék meg a tüzelést. Minden a legnagyobb rendben megy.

Székely Elemér, a tulajdonképpeni vezérkari főnök nagyszerű stratégiai felvonulást hajtott végre. Nem értékelte túl a fiúk teljesítőképességét, higgadtságát és intelligenciáját, mert hiszen ezen dőlt el az egész csata sorsa! A főiskolás rajok minden egyes tagja tisztában van azzal, hogy mire vállalkozott. Tudja mindenki, hogy itt csak győzni lehet! Hiszen civil ruhában a hadszíntéren elfogott fegyveres egyén, a nemzetközi egyezmény értelmében, csakis statáriális elbánásban részesülhet! A tartalékot is beleszámítva, minden felkelőre legalább öt-hat osztrák fegyver jutott, tehát éppen elég nagy volt a kockázat!

A felfejlődés tervszerűleg ment végbe. Az első és második raj az erdőszél és a brennbergi vasúti töltés között terjedő mezőt szállja meg. Szaggatott rajvonalban halad a falu felé. Ugyanakkor Gebhard Pál százados szombathelyi vasutasokból és bosnyákokból összeválogatott rajával a falu alsó végén tör előre. Kertek kerítése állja utunkat. A rajok szükség szerint tömörülnek. Amíg mi a "Hausberg" lábánál folyó kis patak partján igyekeztünk a faluba, egy másik csoport a Brennberg felé vezető úton nyomul előre, a harmadik raj pedig, amely a legsúlyosabb veszteséget szenvedte, - a vasúti töltés mellett helyezkedik el.

Egyszerre baloldalt eldördül az első lövés. Felfigyelünk! Nemsokára megjön rá a válasz. Osztrák csendőrőrs tartja megszállva a falu északi részén lévő kis vasúti őrházat és onnan tüzel eszeveszetten. Észrevettek bennünket! Egymást követő sortüzek, és gépfegyverék kattogása jelzi, hogy az ütközet az egész váratlanul megindul. Az erdő felől tartalékunk gépfegyvere is beleszól a küzdelembe. A házak cserepei csak úgy potyognak szerteszét, és a. cserjék, fák levelei szitává rongyolódnak körülöttünk. A csatazaj egyre fokozódik, fülsiketítővé lesz. Mintha a pokol tornáca nyílott volna még előttünk! Egyre közelebb igyekszünk a faluhoz.

Az osztrákok a nagymartom vasúti töltés mögül és a község házaiból irányítják felénk gyilkos tüzüket. Hihetetlen tölténypazarlást visznek véghez! Sejtelmük sem lehet arról, hogy hányan lehetünk, mert ha támadásba mennek át és egész fölényes erejükkel ránk vetik magukat, bizony hírmondó alig marad közülünk! Magunk is könnyebbnek képzeltük feladatunkat. Ilyen szívós és makacs ellenállásra nem voltunk- elkészülve. Azt hittük, hirtelen nekirohanással kikergetjük őket Ágfalváról; minden súlyosabb véráldozat nélkül. Úgy gondoltuk, puszta megjelenésünk már megingatja zárt soraikat. Ebben ugyancsak csalódtunk! El kell ismernünk: derekasan védekeztek! Áll a harc elkeseredetten. Sehogy sem jutunk előbbre! Rajvonalunk már tájékozódni sem tud. Ekkor Ács István bányamérnök hallgató t. hadnagy, előre lopódzik felderítésre. Alig hogy Ács eltűnt, sortűz csattan fel abban az irányban: Azonnal utána rohanunk! Bajtársunkat hamarosan utolérjük egy terebélyes diófa mögé húzódva. Házak ablakából lövöldöztek rá. Mi sem kíméltük a muníciót!

A kerítések, rőzserakások mögött és az udvarokon hirtelen élénk mozgolódás támad. Az osztrák védők szedelődzködnek; mi pedig gyors tüzeléssel diktáljuk az ütemet. Egyszerre minden elcsöndesül körülöttünk..:

Hol csúszva, hol mászva mindig előbbre hatolunk, míg be nem jutunk a: , faluba. Elsőknek érkezünk be! Az evangélikus templom védelme alatt, óvatosan fedezéket keresve haladunk a Főtér felé. A templom mellett elkanyarodva, élénk puskatűz fogad. Az evangélikus iskolában elszállásolt osztrákok védekeztek itt, akik kutyaszorítóba kerültek, és abból mindenáron szabadulni akartak. Mi öten voltunk, ők- legalább ötvenen. Beláttuk, ha visszavonulásuk útjába állunk, menthetetlenül elveszünk. Ki kellett térnünk. Folyton tüzelve, visszahúzódunk.

Eredeti állásainkba érkezve, rövid tanácskozás után; megkerüljük az egész terepet és csatlakozunk a Brennberg felé vezető út mellett fekvő bajtársakhoz. Velük kiegészülve újra előre nyomulunk a Kirchknopf vendéglőig. Hátba akarjuk támadni az iskolába szorult csapatot. Jakóts Samuval kettesben, a helyzet felderítése céljából, előremegyünk. Legnagyobb, de egyúttal kellemes meglepetésünkre az osztrák csendőröknek már csak hűlt helyét találjuk. Az egyik ház mögött már a rettenthetetlen Gebhard százados magas alakja tűnik fel; aki az albán Attiffal együtt ugyancsak hozzájárult ahhoz, hogy az osztrákok gyorsabb tempóban búcsúzzanak.

Az iskola udvarán nem kis csodálkozásunkra Olcsán bosnyák szakaszvezető és két társa esővizes hordót gurítanak középre és abba lövöldöznek bele. A hatás nagy! A detonáció felér jó közepes kaliberű ágyú dörrenésével. Úgy tudom, a branyiszkói csatában is beváltak ezek pótágyúk. Mint ott, itt is. (Írták is néhány nappal későbben a bécsi félhivatalos Lapok: Tüzérséggel kiegészített kétezer főnyi inzurgens támadta meg Agendorfot!)... A csatazaj ismét elhalkul. Csak egyik-másik ablakból csattant el egy-egy lövés. ­Az egyik udvaron nagy lelki nyugalommal szorgoskodik a trágyadomb körül egy ágfalvi polgár. Csodáljuk nagy lelki nyugalmát. Hiszen teremtett, bennszülött lelket sem lehet látni! Mind a pincékbe bújt és onnan várja vegyes érzelmek között, az ütközet kimenetelét.

Szöget üt fejünkbe ennek az embernek a viselkedése. Mit jelentsen ez? Hamarosan megkapjuk rá a választ. Míg az öreg áruló látszólagos békés munkát végzett, istállója ajtajából és réseiből három osztrák csendőr lövöldözött felénk. Azokról akarta a figyelmet elterelni, tehát fedezte őket. Mondanom sem kell; hogy kifüstöltük a fészket! Az osztrák csapatok a nagymartom vasútvonal mögé hátrálnak, és biztos fedezékből folytatják a tüzelést. A fákról lehasított és szerteszét röpködő szilánkok tanúsága szerint belövőpatronokat is használnak a nyugati kultúra zászlóvivői!

Míg ezek az események kaleidoszkópszerűen peregnek le, az a csapat, . melynek Obendorf Károly -bányamérnökhallgató, t. főhadnagy a parancsnoka és amelyhez Machatsek Gyula és Szechányi Elemér is tartozik, a brennbergi vasúti töltés mellett nyomul előre. Egész nyílt terepen, minden számottevő fedezék nélkül megy át támadásba. Ez a raj akarja oldalba kapni a vasúti őrházat védő osztrák különítményt. Addig, amíg a töltés innenső oldalán haladnak a fiúk, nem tesz bennük kárt az egész területet végigseprő osztrák fegyvertűz, de amikor egynéhányan átugrálnak a töltés túlsó oldalára, akkor bizony nagy réseket üt soraikban. Így esik el mindkét felejthetetlen jó barátom, Machatsek Gyula erdő­mérnökhallgató, t. hadapródőrmester és Szechányi Elemér bányamérnökhallgató, t. alhadnagy.

Obendorf a vasúti sínek között fekve tüzel. Valóságos csoda, hogy nem marad ott ő is! Az osztrákok folyton erősödő golyózáporában nem állhattak meg a fiúk. Obendorf visszavonja csapatát a Hauslierg-ig. Le akarja hozatni egy szem gépfegyverünket és a tartalékkal kiegészülve új támadásra készül. A brennbergi úton mi is csatlakozunk Obendorfékhoz.

A Hausberg körülbelül 50-60 méter magas emelkedés. Szinte rákönyököl a falu délnyugti szélére. Pompás kilátás nyílik innen az egész községre és a somfalvi síkságra. Felérkezve, távcsövekkel kutatjuk az előttünk fekvő területet! Obendorf egyszerre csak elkiáltja magát. Mikor keze irányát követjük, olyan látvány tárul élénk, melytől megfagy az ember vére. Egy osztrák csapat nyilván azzal a szándékkal; hogy sebesültjeinket- felkoncolja, szuronyszegezve támad tehetetlen bajtársainkra. Erre leírhatatlan elkeseredés vesz rajtunk erőt. Drámai jelenetek játszódnak le! .

Mint sebzett tigrisek vetjük magunkat az ellenségre. Nem nézünk többé se jobbra, se balra, fedezetet sem keresve, szinte önkívületi állapotban rohanunk veszélyeztetett testvéreink segítségére. Minket csak egy vágy fűt és hajt ellenállhatatlan kényszerűséggel előre: bosszút állam bajtársainkért! Gépfegyverünk tüze végre támogat előrejutásunkban. Szilaj rohamunkra megtorpan az osztrák: A harc újra fellángol az egész vonalon. Megjelennek Gebhardt százados és Varga főhadnagy emberei is és oldalba kapják ellenfelüket. Az ütközetnek ezen legvéresebb negyedórájában szenvedi az osztrák csapat legsúlyosabb veszteségeit. Nem is bírja tovább! Meginog, majd vad futással menekül a vasúti állomás és töltés felé, útközben magával sodorva az egész osztrák csendőrzászlóaljat!

Az állomáson a vasúti szerelvény készen várja a menekülőket, akik egymás hegyén-hátán igyekeznek a kocsikba, melyekből csak úgy csepeg a vér. A mozdonyvezető fejét vesztette. A kerekek forognak ugyan, de a szerelvény egy ideig meg sem mozdul. Azután hirtelen teljes gőzzel indult el rakományával a határ felé. Így végződött szeptember 8-ára virradóra. az ágfalvi véres ütközet. A győzelem ára nagy volt: Szíve vérével pecsételte meg hazájával való frigykötését főiskolás bajtársainkon kívül, még az alig érettségizett, gyermekarcú Pehm Ferenc is, Szombathely szülöttje.

Súlyosan megsebesült Held Károly erdőmérnök-hallgató és Zorkóczy Lajos pesti főiskolás. A bécsi lapok hivatalos jelentése szerint az osztrákok vesztesége hatvan halott és száznál több sebesült volt [mai ismereteink szerint az osztrákok az ágfalvi csatában két főt vesztettek]': Amint véresen, sárosan összeverődtünk, Sopron felől a Generalmarsch, hangjai ütötték meg fülünket, Ostenburg zászlóalja Ágfalva alá ért. "Rendet teremteni!''

Az osztrákok Ágfalván: azért vontak össze ilyen nagy fegyveres erőt és azért gyarapították azt napról-napra, hogy kellő pillanatban a soproni vízműveket birtokba vegyék és a várost megadásra kényszerítsék. Sopront tehát az ágfalvi ütközet mentette meg. Ez az ütközet volt egyébként a felkelőharcok Gorlicéje, mert felgöngyölte az egész A-zónát megszálló osztrák csendőrhadosztályt. A maroknyi, javarészt főiskolásokból álló felkelőcsapat bebizonyította, hogy a meg nem alkuvó hazafias lelkesedés és intelligencia minden képzeletet meghaladó áldozatra és feladat megoldásra képes.

Az ágfalvi csata után az osztrák csapatok néhány óra alatt elhagyták a későbbi Burgenland területét. Sopron sora eldőlt.

1921: szeptember 10.

Ágfalva hősi halottait a 48-as .laktanyában katonai pompával ravatalozták fel, ahonnan ezrek részvétele mellett kísérték őket végső nyughelyükre.

Machatsek Gyula (1899-1921) erdőmérnökhallgató sírja a régi Szt. Mihály temetőben

Pehm Ferenc (1901-1921) pénzügyi-tisztviselő Szómbathelyen, ' Arnolá Mosch (1894-1921)

osztrák csendőr és Szechányi Elemér (1899-1921)bányamérnökhallgató sírja egymás mellett, a

Szt. Mihály temetőben fekszik. (http://www.sopron.hu/upload/varos/nepszavazas1921/Agfalva.html)