Sopron On-line
Navigáció
Bejelentkezés
Felhasználónév

Jelszó



Elfelejtetted jelszavad?
Új jelszó kérése
Keress minket facebookon
MTI

TOPLISTÁS ÉNEKESNŐ ÉRKEZIK AZ EFOTT-RA
TOPLISTÁS ÉNEKESNŐ ÉRKEZIK AZ EFOTT-RAA Spotify-on havonta 18.489.743-an hallgatják, egyike azon utolsó szerencséseknek, akik Aviciivel még közös dalba foghattak, legújabb kislemeze, az OWY pedig mindössze négy napja debütált. A közel harminc éves színész- és énekesnő,a brit Voice és X-Faktor mentora, RITA ORA a napokban visszaigazolta: ott lesz Velencén, a 2019. július 9-15. között rendezett EFOTT-on!

Rita Sahatçiu Koszovóban született, azonban a háborúk miatt hamar Angliában kötött ki, ahol édesapja a könnyebb kiejthetőség érdekében Orara változtatta vezetéknevüket. Kezdetben a család pubjában énekelt, a nagyközönség először Craig David Awkward című dalában hallhatta őt, 2007-ben. Két évvel később az Eurovíziós Dalfesztiválon Angliát szerette volna képviselni, de végül visszalépett, mondván: még nem áll készen erre a feladatra. Újabb két év múlva aztán berobbant a köztudatbaa Dj Fresh-sel közös Hot rightnow című slágerrel. Innentől szárnyalni kezdett karrierje: R.I.P. dalával, majdOracímű albumával a toplisták élére tört. Megélhette, hogy Aviciivel közös dalt írhasson, amelynek csak a hivatalos klipje 125 millió megtekintésnél jár az ismert videómegosztón.

Dolgozott még együtt James Morrisonnal ésIggyAzaleavalis, de kooperációi közül 2018 májusában hozta a legnagyobbat:BebeRexha, Charli XCX és Cardi B társaságában a Girlscímű slágerrel– klipjüket57 milliószor nézték meg szerte a világon. A popdíva dalait folyamatosan adják a hazai rádiók is, a zenelejátszó appok számlálói pedigszédületes sebességgel pörögnek. Énekesi pályája mellett láthattuk mentorként a brit Voice-ban és az X-Faktorban, sőtmára kiderült, hogy színészként is megállja a helyét: számos sorozatbeli szerep mellett a Halálos iramban 6. részében, majd a Grammy-díjra jelölt A szürke ötven árnyalatacímű trilógiában is láthattuk, utóbbiban Christian Grey húgaként.

– Jessie J után ismét egy popdívátsikerültheadlinerként igazolnunk az EFOTT-ra. Várakozásaink szerint Rita Oraerős hangja, extravagáns megjelenése és laza stílusa minden fesztiválozóban mély nyomot hagy majd.Tavaly járt már Magyarországon, bár akkor azt gondolta, Budapesten van – mi csak bízni tudunk benne, hogy adott-kapott élményei miatt örökre emlékezni fog: a Velencei-tó partján koncertezett és bulizott egy hatalmasat – mondtaMaszlavér Gábor, az EFOTT fesztiváligazgatója.

A sokoldalú popdíva mellettmegközelítőleg 200zenei programmal találkozhatnak 2019-ben az Efottozók. A szervezők bejelentése szerint a hazai előadók közül már biztosan ott lesz a Halott Pénz, Majka,a Margaret Island,a ByeAlex és a Slepp,a Tankcsapda,a Supernem, a Roadés az AWS,a hangulatról gondoskodni fog továbbáa NeccParty is,de hamarosan kiderül minden fellépő, aki csak megfordul Velence-Sukoró térségében, az egyhetes nyaralás ideje alatt. EFOTT, csak szabadon...

Még nem küldtek hozzászólást
Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Értékelés
Csak regisztrált tagok értékelhetnek.

Kérjük jelentkezz be.

Még nem értékelték