Sopron On-line
Navigáció
Bejelentkezés
Felhasználónév

Jelszó



Elfelejtetted jelszavad?
Új jelszó kérése
Keress minket facebookon
MTI

Magyarázhatják a fideszes gazdáiknak az ügyészség visszavenné Czeglédy szabadságát
Magyarázhatják a fideszes gazdáiknak az ügyészség visszavenné Czeglédy szabadságátCzeglédy Csaba facebook oldalán írja megnyugtatok mindenkit, számítottunk erre. Nyilván nagyon kínos az ügyészségnek, hogy három bíróból álló tanács múlt héten teljesen szabadon engedett, ugyanis az ügyészség érvelésével szemben semmilyen törvényes lehetőség nincsen arra, hogy akár a saját lakásomban is fogságban tartsanak. Ezeknek én nem fogom rosszul érezni magam. Gondolom, az ügyészek nem tudják megmagyarázni fideszes gazdáiknak, hogy az ’évtized bűnügyében’ miért mozoghatok már teljesen szabadon, miközben három hónapja még letartóztatásban voltam.

Ebben az ügyben sem mást, sem engem egy percre sem lehetett volna megfosztani szabadságunktól, így teljesen nyugodtan várom, mit dönt majd az ítélőtábla. Már csak azért is, mert az első szabadon töltött hétvégémen az utam nem Mexikóba, hanem a Balatonra vezetett. De Ti ezt úgyis tudjátok Emlékeztetőül: A bíróság a kiegyensúlyozott és rendezett családi kapcsolataimra, a kötődésemre, az eljárás során eddig tanúsított magatartásomra figyelemmel megszüntette velem szemben a kényszerintézkedést. Na, erre varrjanak gombot a fideszes ügyészek! (Czeglédy Csaba)


Még nem küldtek hozzászólást
Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Értékelés
Csak regisztrált tagok értékelhetnek.

Kérjük jelentkezz be.

Még nem értékelték